Nosferatu: nem egy Max Schreck, de azért megfagyasztja benned a vért
F. W. Murnau 1922-es klasszikusa a második remake-jét kapta meg, de míg a horror nem, addig az eredetijét naggyá tevő expresszionizmus kimondottan hiányzik belőle.
F. W. Murnau 1922-es klasszikusa a második remake-jét kapta meg, de míg a horror nem, addig az eredetijét naggyá tevő expresszionizmus kimondottan hiányzik belőle.
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
Szörnyű tragédia történt, mikor a doktor által szabadon engedett beteg végzett az orvos feleségével – de az elmegyógyintézet ennél is sötétebb titkokat rejt.
A pápaválasztás misztikuma eddig viszonylag rejtve volt az átlag halandó előtt, de az utóbbi időben kapunk némi betekintést. A Konklávé is ezt biztosítja, de nem biztos, hogy örülünk neki.
Lassan itt a nyakunkon az amerikai elnökválasztás, így egyre izgatottabb mindenki, miközben a kampány is egyre erőteljesebbé válik. Annyira, hogy a harcba még egy iráni rendező is beszállt.
A BLM beleépült a francia kultúrába, az egykor hangosan ünnepelt filmrendező pedig inkább ennek tesz eleget, mikor a sokadik apokalipszissel rémiszti meg a filmnézőket.
Manapság szinte minden rövid időn belül érkezik a streaming szolgáltatók kínálatába, még a legnagyobb slágerek is, ami a nézettségen is látszik – bár sok kedvenctől kell elbúcsúznunk.
Nicolas Cage, ha nem is maga a sátán, de kellően ördögi az év legfelkapottabb thriller/horrorfilmjében, ami persze a családokat támadja.
A zsémbes zsoldosnak, avagy a halhatatlan, égett arcát rossz és vállalhatatlan viccek mögé rejtő Deadpoolnak a Disneyhez kerülve is van véleménye, amit nem rejt véka alá.
Osgood Perkins új horrorfilmje rekordbevétellel nyitott Amerikában. A Nicolas Cage főszereplésével készült sorozatgyilkosos horrorfilmhez pedig megérkezett a magyar szinkronos előzetes.
Egy film, amely végre magasról tesz a politikai korrektségre, és amiben egyedül az számít, hogy a gonoszt teljes valóságában lássuk.
Már megint belebújt valakibe az ördög, de ezúttal nem Russell Crowe menti meg Amorth atyaként, hiszen éppen ő az áldozat.
Egy család helyett egy végstádiumban lévő rákos beteg; egy macska; egy segítőkész férfi – és egy utolsó szelet pizza New Yorkban.
Újabb szelíd motorosok lepik el a vásznat, ezzel némi betekintést nyújtva abba a közösségbe, amelyből sokan már csak zsákban távoztak.
A 2015-ös animációs film üde színfoltnak számított, így szinte adta magát egy folytatás, aminek érkezésére 9 évet kellett várni, és amely egy tini életét mutatja be.
M. Night Shyamalan lányának első egész estés rendezése szépen felmondja a leckét, de ez elég?
Cage rage helyett komolyan vehetetlen szörnyek, alibi történet és alibi szereplés másfél órán keresztül, amit ki lehet bírni, csak éppen felesleges.
Charlton Heston és gumimaszkok nélkül is tarolnak egy ideje a majmok, de ez az első eset, hogy modern mozifilm Caesar nélkül száll harcba a majomkedvelő nézőkért.
Sajnos már a poszter és a trailer is elárul egy fontos elemet, de az Aki bújt rendezőinek új horror-vígjátéka nagyjából így is azt hozza, amit várunk tőle.
A pápa ördögűzőjeként felemás alakítást nyújtott, de támogatást biztosító diszpécserként Russell Crowe most jutalomjátékot kapott.